Az 1992 óta működő Alapítvány a falu lakosságával, a szülőkkel és a helyi vállalkozókkal, vállalatokkal együtt segíti az óvodát, az iskolát, kis falunk gyermekeit. Tevékenységünk fókuszában az oktatói-nevelői munka támogatása, a sportolás népszerűsítése, az egészséges életmód elősegítése, valamint a közösség minden tagját megmozgató rendezvények szervezése áll.
Óvoda és iskola támogatása
Célunk, hogy adományaink a Telki Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Telki Önkormányzat által működtetett Telki Zöldmanó Óvoda működését segítsük, leginkább tárgyi eszközök beszerzésével, informatikai fejlesztések támogatásával, sporteszközök beszerzésével, emellett a tehetséggondozás elősegítésével és szabadidős programok támogatásával.
Kiemelt céljaink 2021. október 19. döntés alapján:
- Iskolai alsós udvar felújítása
- Óvodai udvar felújításának folytatása
- Szülők Akadémiája programsorozat
Korábbi kiemelt céljaink voltak:
- Futókörök és kültéri edzőpark kialakítása
- Iskolai külső sportpálya korszerűsítése
- Óvodai gumiburkolat kialakítása
Kik vagyunk?
Alapító: Telki Önkormányzat, 1992
Kuratórium: Koltai Piroska kuratórium elnök, Frész-Tóthné Egri Eszter kurátor, Pálfy Éva kurátor
További lelkes önkénteseink: Csernai Andrea, Fényes Ágnes, Joó Györgyi, Megyesi Nóra, Mezei Ágnes, Nagy Éva Emese, Pók Tünde, Szalai Henrietta, Szalma Zsófia, Varga Helga
Alapítványunk adószáma: 19186247-1-13
A kuratórium korábbi tagjai: Csernok Kriszta, Homolya Vera, Jeck János, Kolláth Klára, Szalay László, Szigeti Antal, Szujó Zoltánné dr. Sütő Adrienn (kuratórium elnöke), Tóth Eszter, Szalai Henrietta, Oprics Judit
Korábbi aktív önkénteseink: Benke Gabi, Benke Ákos, Bicskey Szilvia, Dura Emese, Korsós Gabi, Kristóf Szilvi, Lájer Enikő, Maróti Viktória, Mosonyi Bernadett, Páva Hajni, Piszker Mariann, Szabó Marci, Ráduly Zoltán, Takács Annamária, Váraljai-Fáczán Dóra, Batka Zsófi, Csiszár Kata, Szombati Magdi… és rengeteg más lelkes szülő, akiknek örökre hálásak vagyunk!
Hivatalos dokumentumaink
Név: Óvoda-Iskola Telkiben Alapítvány
Adószám: 19186247-1-13
Bankszámlaszám: OTP Bank 11742348-20002011
Éves beszámolók, közhasznúsági jelentések: 2020 | 2019 | 2018-PK | 2018-KOZ | 2017-PK | 2016-PK | 2015-PK | 2015-KOZ | 2014-PK |2014-KOZ | 2013 | 2012 | 2011
1% felhasználásáról szóló hivatalos közlemény: 2015 | 2014 | 2013